Ceruzanyomok november - jobb és balsikerek

Drawing Pencil

Ez a Ceruzanyomok második bejegyzése, a (novemberi) téma egy kérdés formájában hangzott el: Mit jelent neked a személyes siker az írásban?

Én kétféleképpen értelmeztem a kérdést. Az egyik a jelenre vonatkozóan: most mit tartok/érzek/tartanék sikernek? A másik pedig, hogy a jövőben (ha majd egyszer felnövök és nagy író leszek...) milyen típusú sikernél érezném is, hogy sikeres vagyok.

A második kérdésen még sosem gondolkoztam, ugyanis az első is elég messze van. Az első esetében ugyanis egy elég egyszerű ja nem és konkrét célkitűzésem van: egy végigírt regény. Aztán persze, majd foglalkozok a többivel, ha ez kész.

Mindezt kb 15-16 évesen beszéltem meg magammal, és mai napig nem sikerült teljesítenem, ilyen szempontból a jelen éppen balsikeres - de rajta vagyok az ügyön.

A jövő egy érdekesebb kérdés.

Én most tanulok szerkesztőnek, és ezzel kapcsolatban beszélgettünk Varga Beával a siker fajtáiról. Ő azt fogalmazta meg, hogy öt és félféle siker van.

• anyagi siker (fogyás/pénzbeli elismertség)
• közönségsiker (pl. hosszú dedikálósor, nagy tömeg író-olvasó találkozókon, ilyesmik)
• amatőrök széles körű elismerése (pl sok pozitív molyos értékelés)
• referenciaszemély elismerése (pl. magyartanáré, szülőé)
• kritikai réteg elismerése (pl. díjak megkapása, kutatók elismerése)

És ez azért öt és fél, mert a fogyás és a pénzbeli elismertség nem mindig jár együtt, ilyen eset amikor pl. szépíróknál hiába kicsi a fogyás, mondjuk sok pályázati pénzt nyernek el. De általában azért van együttjárás.

Hát amikor beszélgettünk erről, úgy gondoltam, hogy mindent IS akarok, ha lehetetlen, ha nem. De most így a bejegyzés közben végiggondoltam a novellamegjelenésemet az Érints meg! antológiában. Volt egy könyvbemutatós beszélgetés a szerzőkkel, szóval ültem már kint, és ott azt is megtapasztalhattam, milyen, amikor molyon kiemelik a novelládat a kedvenceik között.

Vicces volt ráébredni, hogy egyrészt szerettem a könyvbemutatós-beszélgetős részt, de a dedikálást már nem. Másrészt hogy a molyos értékeléseket az első egy hétben sokat nézegettem, azóta viszont nem is emlékszem, mikor csekkoltam legutóbb. Régen.

Szóval én ezekből arra jutottam, hogy a jövőben valószínűleg az elején az amatőrök elismertsége, olvasók véleménye fog számítani (avagy látni azt, hogy tényleg emberek olvasnak, és szeretik, hé, ez de jó), később pedig sokkal inkább a referenciaszemélyek - a magyartanáromnak például nem mertem írni a novellamegjelenésem miatt, de remélem, ha megjelenik regényem, abból már merek majd ajándékozni egy példányt.

Akik még szintén írtak a témára:

• Lia
• Agatha

És akik nem, de náluk is jó olvasgatni:

• Attila
• Daremo
• Eliza
• Margó
• Réka

Ceruzanyomok október - Írásra várva

Kép forrása: Drawing pencil

Az a nagy helyzet, hogy ez egy írós blog, bár eddig nem látszik rajta. Merthogy. Én csináltam egy írós blogot, aztán elnyelt a pszichológia szak statisztikával és kutatásmódszertannal bélelt bugyra, és hirtelen kevesebbet írtam, viszont többet elméledtem mindenféle pszichós dolgon... aminek az eredménye, hogy már alakul a fejemben egy bejegyzés a negatív csoporttagságról, az írós dolgok pedig valahogy elsikkadtak.

Aztán Lia elkezdett szervezni egy írós körblogolást Ceruzanyomok néven, és nekem hirtelen lett egy inspiráló közegem, több írós témaötletem és (tervezetten) havi egy közös témánk, amire akkor is tudok írni, ha éppen nincs ötletem. Ebből az első bejegyzés ez, a téma pedig az írós előkészületek.

Elég hosszasan gondolkoztam, van-e egyáltalán mondanivalóm a témában, mert nincsenek igazán mágiáim. Nincs írós zeném, nem veszek forró fürdőt majd készítek egy zöldteát három perc tizenhárom másodpercig áztatott filterrel és kortyolgatom el egy lassú meditáció keretében, sőt, még csak a pinterestem sincs tele a karaktereimre hasonlító lementett p

inekkel. És a közhiedelemmel ellentétben a kolis szobatársnőmet sem tervezem feláldozni az ihlet otárán.

Szóval ja, nincsenek mágikus ráhangoló rituáléim - pedig a francba is, de rászorulnék. Az írói elakadásaim érdekes téma, lehet írok arról is, azonban nem épp az írós előkészületek témába illik.

Kép forrása

Aztán végül írtam egy bejegyzést. Majd rágörcsöltem, hogy eltoltam. Megmutattam egy körblogolótársamnak, Rékának, aki megfogalmazta, mit toltam el. Rájöttem, hogy még négy nap van a hónapból, ez nekem nem fog menni. Elolvastam Daremo bejegyzését és megihletett, de nem volt időm írni, pedig még félálmomban is a bejegyzésemet fogalmazgattam. És most hónap utolsó napjának utolsó órájáig, egy nap alatt írtam meg a havi bejegyzést...

Azt hiszem, ez tökéletesen fémjelzi bármely írós előkészületemet, de azért szeretném még megosztani, mire jöttem rá Daremo bejegyzéséből. Olvastam, hogy neki milyen volt a kezdetleges tervezés, amikor még nem előre gondolkodott, hanem jelenetenként írt vázlatot, és esetleg pár jelenetre előre írta le a terveit... És ültem, és arra gondoltam, hogy kezdetleges? Én eddig a szintig kb mai napig se jutottam el.

Mármint, de, persze, amikor elakadtam, akkor mondjuk egy lapra kifirkáltam a kulcsinfókat, amikre építeni terveztem, meg megnéztem, miket ígértem be, de hogy amikor nincs gond, akkor is, szisztematikusan, jelenetenként vezetni...

Aztán belegondoltam, hogy Agatha is cselekményvázlatot említ, Eliza plotterként próbál regényt kidolgozni, és így tovább - szépen lassan megvilágosodtam, miért akadok el mindig minden regényemmel.

Kép forrása

Szóval nekem eddig egy előkészítési folyamat nagyjából úgy nézett ki, hogy szembejött velem valami agyalnivaló ("felnőtt mese... mi lehet a különbség a felnőtt mese és a fantasy között?"), azon agyaltam. Lett belőle egy kezdőmondatom, abból egy bekezdésem, abból egy jelenetem. És ha egy jelenet alatt rájöttem, mit akarok a felbukkanó szereplőkből kihozni, akkor folytattam, ha nem, akkor nem.

Aztán ha mégsem állt eléggé össze, félbehagytam, esetleg, ha nagyon érdekelt, újrakezdtem máshonnan, kicsit tudatosabban.

Talán már ennyiből is érződik, hogy ez egy rettenetesen veszteséges módszer, több félbehagyott novellával, mint befejezettel, és még az utolsó jelenetnél is kiderülhet, hogy valami félresiklott - általában ki is derül, bár ezek már (jobb esetben) javítható hibák.

Amiért mégis használom, az az, hogy ha összeáll, akkor az eredmény egy jobb minőségű szöveg lesz, mint amit az (akkori) írói szintem szövegei. Jellemzően erősebb érzelmi hatást vált ki, komplexebb szimbolikája van, kevesebb a logikai hibája... Lássuk be, ezek kényelmes dolgok, könnyű így kikerülni azokat a pofonokat, amiket minden író megkap a pályája bizonyos pontjain.

Évi kb egy novellát tudok ezzel a módszerrel létrehozni. Volt olyan év, amikor kettőt is sikerült, és volt, amikor egyet sem.

Ez önmagában egy kicsi szám, de ennél nagyobb probléma: novellát. Regénynél ez a módszer maximum az egyharmadáig működik. Onnantól már annyi utalás, információ, szereplő és szál van, amit nem látok át, nem tudok kézben tartani.

Próbáltam már fegyelmezetten kidolgozni is, tényleg becsülettel, aminek az lett a vége, hogy van kb 20 oldal háttérvilágom, és egy betűt nem írtam. A világok érdekesek.

Kép forrása

Szóval érdekes volt az ehónapi téma, így több végiggondolás után ara jutottam, hogy megpróbálom sziggorúan a cselekményt előre tervezni. Vagy írni valami borzasztóan rosszat és szembenézni a rettegett igazsággal: egyetlen univerzumban sem kezd kilapulni és visszafelé forogni a Föld attól, ha hibázom. Nem, tényleg, még a logikai hibáktól sem.

Akiktől még olvashattok a témában:

• Agatha
• Daremo
• Eliza
• Lia
• Réka

Aki most nem írt, de nézzetek be hozzá is:

• Attila