Obamára szavaztam, lehetek rasszista

Döbbenetes eredményre jutottak a Stanfordi egyetem kutatói. Kísérletben bizonyították, hogy ha az emberek Obamát támogatják, utána rasszistább viselkedést mutatnak, mint ha nem fejeztek ki ilyen támogatást.

Természetesen nem arról van szó, hogy az emberek rasszistábbak, ha Obamára szavaznak, sokkal inkább jobban ki merik fejezni a rasszizmusukat. Effron, Cameron és Monin három kísérletében arra a kérdésre keresték a választ, Obama támogatása elősegíti-e a az előítéletek kifejezését.

Az első kísérletben diákokat kértek meg arra, hogy döntsék el, Obamára vagy McClainra szavaznának-e inkább. Ez után az alanyoknak -3 és +3 közt kellett bejelölniük, mennyire gondolnak feketékre vagy fehérekre illőnek bizonyos munkákat. (-3 esetén teljes mértékben feketékre, +3 esetén teljes mértékben fehérekre illik.) Obama támogatása után az emberek könnyebben fejezték ki a fehérek iránti preferenciáikat, mint a kontrollcsoport.

A következő két kísérletben ellenőrizték, hogy ugyanez a hatás nem jön létre, ha az alanyok csak fotót láttak Obamáról - de akkor sem, amikor bármilyen más demokratára szavaztak.

Bár ez meglepő lehet, egybecseng a szakirodalommal: azok, akik félnek kifejezni az előítéleteiket, egy fekete ember támogatása után bátrabban adnak hangot ezeknek. Ráadásul Obama ennek kézenfekvő alanya - sokan a rászavazással "bizonyították", hogy nem rasszisták.

Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy ez a meglévő előítéletek kifejezését teszi könnyebbé. A kifejezett előítéletek megjelenése ugyanis nagy mértékben függött az illető előzetes előítéletességétől.

A cikk forrása itt található.

Egy órai beadandó gyanánt populáris hírként kellett megfogalmazni egy szakirodalmi cikket. Szerintem izgalmas a téma, így gondoltam, megmutatom a végeredményt :)

Száz szónak is hat a vége

Egy ideje nagyon elúsztam és nem törődtem a bloggal sem, de múlt héten Réka megkérdezte, csatlakozhat-e a százszavas kihívásba, és ez engem is inspirált, hogy folytassam. Így hát íme a következő feladat:

Felállt és kiment. Ezt a mondatot kell kibővítened kivételesen most PONTOSAN 100 szóra. Csak egy mondat lehet, nem több, és erős életérzést, vagy hangulatot sugározzon.

És a megoldásom:

Felállt, természetesen, ahogy a növény szára nyújtózik, mikor végre, évek után eső éri gyökereit, felállt, egész lelkéből, őszintén pattant fel, s még az sem zavarta, hogy agya hátramaradt, mint fagyba dermedt zúzmó, zavarodottan, mert ő még sohadesoha, akkor sem, amikor apja felpofozta, hogy légy már végre férfi, sem akkor, amikor anyja könyörgött, álljon bele a dolgokba, ő nem, ne hívd fel magadra a figyelmet, ez az aranyszabály, és most mégis felállt, önként jelentkezett, mert ez más volt, itt az istene hívta, érezte szívdobogásában az élet parancsát, mely még a terem hangzavarát is túlszárnyalta, és ő kiment, esőért véráldozatnak, boldogan meghalni.

Szeretem az ilyen soksoros-lebegő mondatokat, transzállapotot szoktam így érzékeltetni, ez most mégis nehéz volt, azt hiszem, leginkább a pontosan száz szó miatt. Ha igazán történik valami a mondatban, akkor az fél oldal, ha meg csak egy hangulatmondat, azt lehetetlen száz szóig bővíteni. Szóval ezzel küzdöttem, de egészen elégedett vagyok vele - még ha a vége el is bírt volna még húsz szót.

Ceruzanyomok november - jobb és balsikerek

Drawing Pencil

Ez a Ceruzanyomok második bejegyzése, a (novemberi) téma egy kérdés formájában hangzott el: Mit jelent neked a személyes siker az írásban?

Én kétféleképpen értelmeztem a kérdést. Az egyik a jelenre vonatkozóan: most mit tartok/érzek/tartanék sikernek? A másik pedig, hogy a jövőben (ha majd egyszer felnövök és nagy író leszek...) milyen típusú sikernél érezném is, hogy sikeres vagyok.

A második kérdésen még sosem gondolkoztam, ugyanis az első is elég messze van. Az első esetében ugyanis egy elég egyszerű ja nem és konkrét célkitűzésem van: egy végigírt regény. Aztán persze, majd foglalkozok a többivel, ha ez kész.

Mindezt kb 15-16 évesen beszéltem meg magammal, és mai napig nem sikerült teljesítenem, ilyen szempontból a jelen éppen balsikeres - de rajta vagyok az ügyön.

A jövő egy érdekesebb kérdés.

Én most tanulok szerkesztőnek, és ezzel kapcsolatban beszélgettünk Varga Beával a siker fajtáiról. Ő azt fogalmazta meg, hogy öt és félféle siker van.

• anyagi siker (fogyás/pénzbeli elismertség)
• közönségsiker (pl. hosszú dedikálósor, nagy tömeg író-olvasó találkozókon, ilyesmik)
• amatőrök széles körű elismerése (pl sok pozitív molyos értékelés)
• referenciaszemély elismerése (pl. magyartanáré, szülőé)
• kritikai réteg elismerése (pl. díjak megkapása, kutatók elismerése)

És ez azért öt és fél, mert a fogyás és a pénzbeli elismertség nem mindig jár együtt, ilyen eset amikor pl. szépíróknál hiába kicsi a fogyás, mondjuk sok pályázati pénzt nyernek el. De általában azért van együttjárás.

Hát amikor beszélgettünk erről, úgy gondoltam, hogy mindent IS akarok, ha lehetetlen, ha nem. De most így a bejegyzés közben végiggondoltam a novellamegjelenésemet az Érints meg! antológiában. Volt egy könyvbemutatós beszélgetés a szerzőkkel, szóval ültem már kint, és ott azt is megtapasztalhattam, milyen, amikor molyon kiemelik a novelládat a kedvenceik között.

Vicces volt ráébredni, hogy egyrészt szerettem a könyvbemutatós-beszélgetős részt, de a dedikálást már nem. Másrészt hogy a molyos értékeléseket az első egy hétben sokat nézegettem, azóta viszont nem is emlékszem, mikor csekkoltam legutóbb. Régen.

Szóval én ezekből arra jutottam, hogy a jövőben valószínűleg az elején az amatőrök elismertsége, olvasók véleménye fog számítani (avagy látni azt, hogy tényleg emberek olvasnak, és szeretik, hé, ez de jó), később pedig sokkal inkább a referenciaszemélyek - a magyartanáromnak például nem mertem írni a novellamegjelenésem miatt, de remélem, ha megjelenik regényem, abból már merek majd ajándékozni egy példányt.

Akik még szintén írtak a témára:

• Lia
• Agatha

És akik nem, de náluk is jó olvasgatni:

• Attila
• Daremo
• Eliza
• Margó
• Réka

Száz szónak is öt a vége

Kép forrása

Az ehétre választott százszavas feladat:

Írj egy maximum 100 szavas leírást az unalomról pl. ábrázolj egy személyt, aki unatkozik, vagy magát az életet unja. Figyelj rá, hogy a szereplőd unatkozzon, ne az olvasód! (Nincs megkötés hely, idő, narráció, karakter kapcsán.)

Az UNATKOZIK, UNALOM szó ne legyen benne!

Bevallom, én itt kicsit csaltam, erről a feladatról ugyanis azonnal eszembe jutott egy szövegem nyitása, így azt írtam át kicsit (kihúztam belőle a háttérvilág egy részét). Gondoltam rá, hogy írok egyet kifejezetten erre, de nagyon szeretem a nyomozó urat.

Szóval a megoldásom:

Sehol egy tömeggyilkos, egy tolvaj, de még csak egy nyavalyás pénzmosóval sem találkozott a rapidrandi alatt. Az elf nyomozó ismét ránézett a facebookjára, míg a külső kör átült az újabb ötperces beszélgetéshez. Már nyolc emberrel beszélt, és még mindig senki érdekes.

Bár az… átlagos randi borzasztó volt, leginkább azonban az frusztrálta, hogy évek óta nem találkozott olyan igazi sorozatgyilkossal. Azzal, akivel társak lehetnének, fogócskázhatnának, aki emberi holttesteket hagy neki, majd otthon megcsókolná és azt mondaná, párnád a párnám.

Zsebébe süllyesztette a telefont, ahogy egy idegesen vigyorgó törpe ült le elé. Vérvörös izgalom nélkül ez is csak egy újabb szürke hétköznap.

Száz szónak is négy a vége

Kép forrása

A feladat:

Egy maximum 100 szavas leírás egy ember külsejéről pl. olyasmi, amit egy idegen az adott személyről első pillanatban lát. (Ember legyen, ne más lény. És ne párbeszédes forma, vagy E/1-es mesélés, hanem sima E/3-as leírás.)

Hát ez nekem borzasztóan nehéz volt, rájöttem, hogy alapvetően viszonyulásokkal, tetetkkel ábrázolok  - pl. erre próbáltam olyat írni, ahol valaki néz egy lányt, és ott a lány hangulatát, szépségét az adta, hogy a nézőpont szépnek gondolta. Csak aztán rájöttem, nem lehet E/1-es mesélés. És igazából ez sem teljesen jó megoldás, mert a külseje mellett inkább a tettei, története a lényegesek, de én ezzel már kb elégedett vagyok. Majd max még visszatérek erre a feladatra újra.
(Ha érdekel, itt leírtam, mi ez, és miért kezdtem bele.)

Száz szónak is itt a vége, a megoldásom:

A fiú a várfal szélén ült, lábát nyugodtan lógatta ki a mélység fölé. Fiatal lehetett, kézbőre sima volt, haja azonban teljesen szürke, mint a halálraítélteknek, akik egy éjszaka alatt megőszülnek a kivégzésükre várva.

Előrébb csúszott, a várárok karóit szemlélte. Szája mosolyra húzódott, de a szeme körül nem jelentek meg mosolyráncok, a mogyoróbarna tekintet komolyan fürkészte a lenti világot.

A szél feltámadt, összeborzolta a fiú haját, belekapott bő ruhájába – ekkor látszott, milyen vékony valójában, ennyi elég volt, hogy kibillenjen az egyensúlyából. Keze azonban időben megszorult a várfal két kiálló kövén, fennmaradt. Túlélte.

Óvatosan hátrébbcsúszott, és ezúttal már a szeme is mosolygott.

Megnéztem amúgy a nyertest, zseniális.

Száz szónak is három a vége

Kép forrása

Ferea példája nyomán, a harmadik feladat: egy sci-fi vagy fantasy világvége. Bármilyen, de férjen bele száz szóba. Hát jó.

A megoldásom:

– Te, Peti, feszkósnak tűnsz. Szarul van a szőnyeged? – csapott a hóna alá legkedvencebb osztálytársam.

– Nem, megvan – feleltem kelletlenül. A szőnyegem a világegyetemet ábrázolta, annak pillanatnyi állapotát. És Balázs a maga idegesítő módján eltalálta. Tegnap este ürességgel álmodtam, és reggel az ágyamat vékony, csillagtalan űr ölelte körül.

Mire hazaértem, a semmi túlnyújtózott az éjjeliszekrényemen. Akkor hívtam fel Balázst, együtt mentünk a Varázshelyreállító Bizottságban dolgozó tanárnőnkhöz. Csilla tanárnő azonban elhessegetett, szerinte a világegyetem hat a szőnyegre, és nem a szőnyeg a világegyetemre. Attól, hogy előbbi elromlott, az univerzum még nem pusztul.

Másnap rájött a tévedésére, de már mindegy volt.

Harmadnapon elnémultunk.

A többinél nem néztem meg, de itt kíváncsi voltam, milyen szöveg nyert, és a válasz az, hogy egy egyedi ötlet: Ani szövegében a betűk irtották ki az emberiséget.
Illetve, mivel úgy vettem észre, hogy a legtöbb százszavas játéknál kirajzolódik egyfajta főáram, arra is kíváncsi voltam, ez a mostani szövegem mennyire illeszkedik ebbe bele - és a válasz az, hogy többé-kevésbé. Nem kiugróan egyedi (voltak ennél abszurdabbak), és a keresztény vonalat (akár a világváge elemekkel, akár az itt-ott felbukkanó templomtornyokkal) többen hozzák, de azért nem is teljesen illik bele.

Száz szónak is kettő a vége

Kép forrása

A második feladat egy húsvéti locsolóvers, aminek minimum sorvégi rímeket kell tartalmaznia. És ezen kívül kreativitásra bíztat a szöveg: éppúgy lehet hagyományos vers, mint scifis humor űrvámpírokkal.

Szerintem ez volt az, amit még kisebbként megtaláltam, és nagyon megörültem, hogy játék! Aztán megláttam a feladatot, végiggondoltam a versírói múltamat (mind a nyolc szót), és nevetve becsuktam az oldalt...

Na de ideje felnőni a feladathoz, maximum nem lesz jó, ezért gyakorlás. (De ha a kínrímek fájnának...) A megoldásom:

Kép forrása

Egyszer volt, hol nem volt,

Piros nyuszi, zöldes hold,

Volt egyszer egy Mikulás,

Tíz ujján meg tíz tojás.

Egyszer ez a Mikulás

- Szép leányzó, csodát láss -,

Űrhajóra pattant.

Zsákjában csokihant.

Egy szép temetőben

Lassan, elfekvőben

Piros nyuszi tojást keltett,

S csokihantot végre ehet.

Mikulással megalkuszik,

zöld tojásért kap egy puszit.

Zöldes hold süt le reájuk,

Tíz tojásuk le fel rájuk.

Szép leányzó, adj egy puszit,

Hantázok én cserébe itt.

Egyszer volt, hol nem volt,

Piros nyuszi, zöldes hold.